Színház szeretetem
Színház-szeretetem csodálatos gyerekkoromból származik, ami egy Veszprém közeli kis faluban Vörösberényben kezdődött. Ezeket a korai éveket elsősorban Nagyszüleim szeretete, valamint Nagyapám - CSONKA FERENC - fantasztikus lénye tette meseszerűen felejthetetlenné, meg egy iskolaudvar, sok-sok játszópajtással - ahol mindig történt valami.
És ez a varázsló a Nagyapám volt, aki a múlt század első felébe került a faluba, és aki nemcsak számomra volt egy életre szóló ajándék, hanem – egy egész falu lelkesedett érte – mert negyven éves igazgatói és kántortanítói ténykedését a mai napig emlegetik.
Vörösberényi kulturális életét a harmincas években a Dalárda megalapításával kezdte, a negyven fős férfikórus évekig résztvevője volt az ország híres kórusversenyeinek. Bárhol szerepeltek siker kísérte fellépéseiket. Majd, a fiatalokból létrehozta a falu színjátszókörét, és a sorozatos előadásokkal olyan pezsgő kulturális életet teremtett, amit ugyancsak máig emlegetnek. Különösen értékelendő, hogy dalárdáját, színtársulatát felekezetektől függetlenül működtette, semmi más nem érdekelte, csak a tehetség, ami a fasiszta időkben különösen dicséretes volt! Rendezett, tanított, karmester volt, és minden vasárnap ott ült az orgonánál, és olyan gyönyörűen játszott, hogy sokan csak az ő kedvéért jártak misére. Bach orgonajátékának híre, még a szomszéd falvakból is idehozta a zenét kedvelő embereket.
Nemcsak a templomba jártam vele, hanem ezeken a színházi előadásokon is ott ültem Anyám ölében, tomboltam, tapsoltam, annyira tetszett minden. Emlékszem Iluskára, könnyekig meghatott a János vitéz története. Harsogva énekeltem, hogy egy rózsaszál szebben beszél, de valójában a gonosz boszorkány izgatott leginkább...
Láttam kottát másolni, énekeseket korrepetálni, a dalárda és a színházi próbák esténként olyan izgalmasak voltak, hogy soha nem akartam lefeküdni. Maradtam volna vele az éjszaka közepéig - mert sokszor addig próbáltak - de nem lehetett, mert velem is szigorú volt. Tanítványaiból énekeseket, színészeket nevelt, fantasztikus képessége volt megtalálni a tehetségeket, amitől remekül működött a dalárda és a színtársulat egyaránt. Tanítványai halálig visszajártak hozzá...
A falu büszkesége lett Nagyapa színháza és dalárdája. A rendszeres bemutatókon ott volt a falu apraja nagyja, sőt lovaskocsikkal a szomszéd falvakból is jöttek, mindenki hálás volt, rajongva ünnepelték az eseményekért.
A siker óriási volt!
Példaértékű élete maradandó emlék az életemben..., nélküle nem biztos, hogy tévészerkesztő lett volna belőlem...
Színház-szeretetem a János vitézzel kezdődött, aztán persze főszerepet játszottam tizenévesen egy mesejátékban, majd egyenes út vezetett a Veszprémi Petőfi Színházba, ahol nemcsak gimnazista éveimben, de később is szinte minden premieren ott voltam. Egy bemutató - fordulópontot hozott az életemben - mert Schwajda György: Bohóc című premieren elvarázsolt a két főszereplő - Csomós Mari és Juhász Jácint - remek alakításával. Épp József Attila verseibe voltam halálosan szerelmes, és álmaimban szerepelt egy műsor, amire meghívtam a két színészt, akik boldogan és lelkesen vállalták a fellépést. A siker akkora volt az Almádi Könyvtárban, hogy még Veszprémben is meghívták József Attila estünket. Szülővárosomban hosszú ideig József Attila köteteket kerestek a műsor után a könyvtárban, Almádit elvarázsoltam József Attilával. Ennek a műsornak köszönhető, hogy könyvtárosi életemnek vége lett.
Kedvet kaptam a műsorszerkesztéshez, és az Egyetemi Színpadon boldogan fogadtak, később a Petőfi Irodalmi Színpadon is szerepeltünk. Olyan fantasztikus színészekkel készültek KÖZÉRZET és egyéb műsoraim, mint Vallai Péter, Jordán Tamás, Balázsovits Lajos, Bűrös Gyöngyi, Latinovits Zoltán, Cserhalmi Anna. Sándor György szarkasztikus humorával is itt jelentkezett először. Innen aztán egyenes út vezetett a televízióba.
Később kalandos úton néhány estére újra visszatértem Veszprémbe, amit Vándorfi Lászlónak köszönhetek, aki Tamás /Érdi/ fiamat választotta ki egy különleges szerepre Pilinszky János KZ oratóriumához.
Megrázó színházi élménnyel ajándékozott meg ez a bemutató, és felidézte színház iránti mélységes rajongásomat. Nosztalgiáim előhozták a múltat, vörösberényi gyermekkoromat és Nagyapám emlékeit és persze a veszprémi és almádi folytatást, mert mindig megdobogtatja a szívemet, amikor ezekről a színházi emlékekről kérdeznek...
É. Szabó Márta
Megjegyzések
Megjegyzés küldése