Színház? Az mi?
 |
| A kép forrása: szinhaz.online |
Hogy mi a színház, azt valójában felnőttkoromban tudtam
meg. Nem mintha ifjan nem fordultam volna meg a debreceni, a szegedi színházban
és olykor némely budapesti játéktéren – ámbár egyedül a Paál István vezette
szegedi Egyetemi Színpadnak voltam mélyen elköteleződve. Paál társulata
jóformán díszletek nélkül játszott, pontosabban: számunkra mindenkor sikerült a
közösségi terek színházi térré történő átalakítása s a hétköznapi közeg
szakrálissá emelése. Talán éppen azt szerettem akkor, hogy a valóságtól, az
életemtől semmi – a szereplők ruhája, a színészek mozgásrendje, de még a
beszédmódjuk – sem volt megkülönböztethető. Nem volt ott utánzat, hamisság
semmi.
Huszonhárom
éves koromban jutottam el a Peloponnészoszi-félszigetre, a Szaróni-öbölbe. Az aszklepieion
miatt érkeztem oda, ami amolyan antik rekreációs intézménynek tekinthető. Akad
ott fürdő, szent liget, szentély, stadion, azaz mindennek ott a maradványa,
omlatag vagy régészek által ügyesen rekonstruált romként. Orvos papok dolgoztak
benne, hónapokon át támogatták a gyógyulni akarókat és tudókat. Vallási és
medicinai központra számítottam az időszámításunk előtti negyedik századból,
azaz utazásom turisztikai célpontjaként az adódott, hiszen mi sem érdekesebb az
európai ember számára, ha nem a kultúrájának az eredete – és a maradványa.
Epidauroszon
azonban majdnem érintetlenül fennmaradt a színház is. Döngölt földpadló áll a centrumában,
s félkörívben, a meredek hegyoldalba vájva fölébe magasodik az ötvennégy sorba
rendezett, tizennégyezer ember befogadására alkalmas nézőtér. A látogatók pedig
a körlap alakú játékszín mögött láthatták az olajfás-ciprusos lankákat, a
hatalmas hegyeket. Ma talán háttérdíszletnek mondanánk ezt. Az ember készítette
építmény és a természet egysége volt az, ami először megdöbbentett.
Akkor
megértettem, hogy mit jelent a színház – a görögöknek. És talán nekem is. A
teaszto (látni) szóból képzett teatron (néző hely, azaz nézőhely), ahonnan – tettem
hozzá a magam okfejtését – rá lehet látni az istenekre. Végtére is az
emberekkel és az istenekkel közösen benépesedő kozmoszra néz rá a színdarab, és
az eseményeket szemmel és füllel követni igyekvő néző. Az univerzum a színpadon
kicsinyítve ugyan, de egységben láthatóan jelenik meg, amihez vagy társul a
kórus értelmezése, vagy nem. Áthatja a rend, amelybe besorolódik minden
résztvevő.
A
színház a panteon örök életű alakjai, na meg a félistenek és a halandók
egybegyűlésének a helyszíne – ahol előjátsszák számunkra azokat a törvényeket,
amelyek bennünk és az emberiségben találhatók, még ha olykor nem is
nyilvánvalók.
A
színház – s ez volt a következő epidauroszi felismerés – magától illeszkedik a
tudományhoz (éppenséggel ott az orvosláshoz), a kultuszokhoz és a mindennapi élethez.
A sok funkciót hangsúlyozó szent liget a helyes emberi létezés modelljét
kínálta fel az ott tartózkodóknak – a színház pedig az univerzum helyes
értelmezéseit jeleníti meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése