Érzékek és szavak
Géczi János sokarcúsága nemcsak abban mutatkozik meg, hogy ugyanolyan joggal tartjuk számon költőként és prózaíróként, kritikai reflexiók szerzőjeként, képzőművészként, folyóirat-szerkesztőként, tudósként és egyetemi oktatóként, tudományos és közművelődési események, kezdeményezések szervezőjeként és mozgatójaként – és bizonyára kihagytam néhány ugyanolyan vagy majdnem ugyanolyan joggal idesorolható dolgot. Gyakorló kertészként is pl. De, hogy befejezzem az első mondatban indított gondolatmenetemet, ez a sokarcúság önmagában a költészetét is jellemzi.
A költő Géczi egyrészt megtanult tudásával szemléli és bírja szóra a világot, biológusi, antropológusi, művelődéstörténészi és nem utolsósorban művészettörténeti tudással, s a sor itt is folytatható lenne. Másrészt ott van ebben a világhoz való viszonyban az érzéki tapasztalás, azé az emberé, aki szemével szemléli, szájával ízleli, fülével hallja, az orrával szagolja és talán a legfontosabbat hagytam a végére, kezével tapintja a világ dolgait – sütteti magát a nappal, hagyja, hogy súrolja a szikla, a szél, a levél.
Most ezeket a verseit szeretem a legjobban, tudván persze, hogy a nyelv és a gondolkodás meg az összes tudás nyilvánvalóan ott dolgozik minden verssé vált szövegben. Hogy nem a napsütésből, a rózsa illatából, a tenger morajlásából lesz a vers. Hogy „ha kimondom: cseresznyefa / már nem a viráglomb alá / hanem egy szó árnyékába állok”. De az okos érzékletesség mégis elemi élmény, amikor a Reményi József Tamásnak ajánlott vers Budapest-sorai között ilyet olvasok: „Közben / salétrom-gyapjút / söprenek.” Vagy a régi Veszprém-versben: „a kiadós hajnali eső után / 1993. szeptember 25-én / reggel nyolc óra előtt / másodperccel varjúszárnycsapással / az óváros teret / a polgármesteri hivatal előtt / ahol vakmelegben a levendulák / megváltáskéken nyílnak / a zuhatag után közvetlenül / kibúttak az orgonák tövén / a hosszúgyapjas tintagombák / s kilencre szétfröccsent / mindegyik duzzadt kalapja tönkje / veszprém veszprém / akár a hópapírt az írás / elöntötte a tinta”. Ebben még a „megváltáskéken” tudálékosságát is tudomásul veszem, és a tintagombák nyomán az írás képének hasonlata sem lesz papirosízű.
Ladányi István
Megjegyzések
Megjegyzés küldése