TÁNC XXIII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál
Főszerepben a fiatal koreográfusok
A TÁNC XXIII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál 0. napján az ifjú tehetségek kerültek reflektorfénybe. A fiatal magyar koreográfusok bemutatkozását támogató Imre Zoltán Program három újító szellemű előadása került be a veszprémi programba.
Egyed Bea The Dark Night of the Soul című koreográfiájához Keresztes Szent János műve, A lélek sötét éjszakája nyújtotta az inspirációt. Az előadás rendkívül személyes módon mutatta be a művészlét nehézségeit: az állandó megfelelési kényszert, az érvényesülésért és a szakmai elismerésért folytatott örökös harcot. Egy táncos lelki vívódásai bontakoztak ki Egyed Bea mozdulataiban, a ,,kritikus hangot” megszólaltató Fekete Ádám közreműködésével.
A meztelen majom című előadásnak a Hangvilla színházterme adott otthont. Gera Anita lendületes koreográfiája éles zenei váltásokkal tartotta fenn a figyelmet, míg a táncosok (Béky Emma, Birta Márton, Bot Ádám, Nagy Noémi Gizella, Szirtes Krisztina, Tőkés Imola) szuggesztív előadásmódjukkal szinte székhez szögezték a nézőket.
A Fiatal Koreográfusok napját a VASAS MŰVEK EXIsT című előadása zárta. Az Expresszó színpadán Esterházy Fanni és Vasas Erika egymással teljes szimbiózisban mozgatott meg erőteljes női energiákat. A kiteljesedés felé vezető rögös úton a tükör, mint szimbólum kísérte végig a táncosokat. A Vasas Erika által megálmodott koreográfia alig egy óra alatt tabuk nélkül járta körül a nőiesség megtalálásának témakörét.
Tánc testközelben
A ,,Nyitány” napja egyértelműen az interaktivitás jegyében telt. A fesztivál látogatói többször passzív nézőkből a produkciók aktív részeseivé válhattak.
Az estét a Hodworks társulat Szólók című előadása nyitotta az Agórában. Rendhagyó módon a színpadon lett kialakítva a nézőtér, így egy rendkívül bensőséges színházi közegben lehetett megtekinteni Hód Adrienn koreográfiáját. A táncosok (Cuhorka Emese, Molnár Csaba, Vass Imre) egymást váltva adták elő önálló jeleneteiket, gyakran nemcsak idézőjelesen, hanem ténylegesen is megszólítva a közönséget. A produkció nem titkolt célja, hogy a nézőket úgy vonja be a színpadi történésekbe, hogy egy-egy pillanat erejéig a komfortzónájukból is kibillenjenek. Az előadók olyan közel táncoltak, hogy tisztán láthatóak voltak az arcrezdüléseik és a testükön legördülő izzadságcseppek. Hallható volt a lélegzetvételük és szinte érezhető volt, ahogy az izmaik megfeszülnek a mozdulatok közben.
A fesztivál megnyitója és A magyar film születése – A Táncz (1901) című animációs film levetítése után a Közép-Európa Táncszínház művészei foglalták el a Hangvilla színpadát. Az Anton Lachky által koreografált produkció ellentmondást nem tűrően beszippantotta a nézőtéren ülőket. A Set Your Mind Free bőven tartogatott tipikus ,,hidegrázós” pillanatokat. Szinte alig győztük követni az egyszer éterien gyönyörű lírai momentumokat, majd a dinamikus lüktetésű, sodró lendületű jeleneteket. Én személy szerint megpróbáltam a lehetetlent: 50 percet kibírni pislogás nélkül, hogy még csak véletlenül se maradjak le egyetlen mozdulatról sem.
A távolság mechanikája is egyike volt azon produkcióknak, amely aktív jelenlétre ösztönözte a nézőket. Mészáros Máté több emeleten átívelő koreográfiájának és térkoncepciójának köszönhetően megtelt energiával a Hangvilla előcsarnoka. Még a mozgásérzékelős üvegajtók is megzavarodtak, mikor a táncosok uralmukba vették a tér minden szegletét. Külön öröm volt, hogy Porteleki Áronnak köszönhetően élő hangszeres kíséret emelte még tovább az előadás nyújtotta egyedi élményt.
Táncos a fényben
A ,,Klasszikus Kortársak” napján minden más megvilágításba került. A Lighthouse 360 audiovizuális fényinstalláción kívül is bőven lehetett válogatni a látványos programok között.
A ,,Klasszikus Kortársak” napja is az Agórában indult, stílusosan az Agora című produkcióval, amelybe még a föld is beleremegett. A Gangaray Dance Company hat táncosa egy szakrális utazásra invitálta a közönséget. A Hámor József koreográfiájából áradó mélyről fakadó nyers és zabolátlan őserő a szó legjobb értelmében hátborzongató hatást keltett. Ugyan mozdulatlanul ültem a nézőtéren, a pulzusom mégis az egekbe szökkent, szívemben megállíthatatlanul dübörgött a zene ritmusa.
A Hangvilla színháztermét két előadás erejéig a Szegedi Kortárs Balett művészei vették birtokba. Először Nanine Linning misztikus The Black Paintings című koreográfiáját láthattuk, melyet Francisco Goya Fekete Festmények sorozatának egyik alkotása ihletett. A világosság és a sötétség közötti örökös harc színpadi interpretációja végig fenntartotta a feszültséget. A Blue című produkcióban pedig a kék szín nyújtott a nézők számára is kellően inspiráló asszociációs alapot. Ezúttal is nagy szerepet kaptak a fények, amelyek különleges megvilágításba helyezték a Juronics Tamás által koreografált drámai mozdulatokat.
Tánc zene nélkül
A ,,Nemzetközi nap” keretei között a veszprémi közönség egy kis ízelítőt kapott a külföldi kortárstánc trendekből, illetve megtapasztalhatta a tánc országhatárokon, kulturális különbségeken és nyelvi korlátokon átívelő erejét.
A Laboration Art Company/LAC táncosai egyenesen Franciaországból érkeztek az Agórába, hogy ANNA című produkciójukkal a XIX. és XX. század öt meghatározó nőalakjának állítsanak emléket. Laura Arend koreográfiájában bátran használta nemcsak a különböző stílusú zenéket, hanem a csend átütő hatását is. Táncpartnerével (Alex Blondeau) megkérdőjelezhetetlen összhangban dolgoztak együtt a színpadon.
Az Agórától a Hangvilla épületéig természetesen autóval is el lehetett volna jutni, de mégis ki választja ezt az átlagos közlekedési módot, ha A távolság mechanikája részvételi performatív séta is éppen odavezet. Az utat különböző mozdulatsorok csoportos végrehajtása közben tettük meg Mészáros Máté irányításával, így egy spontán összeverbuválódott közösségként érkeztünk meg az este további előadásaira.
A belga Cie Claudio Stellato társulat WORK című produkciója kapcsán szó szerint szöget ütött a fejembe egy kérdés: az olasz rendező, Claudio Stellato kreativitása és találékonysága kimeríthetetlen? Bevallom, időnként erősen aggódtam a szereplők testi épségéért, miközben nézőtársaimmal együtt rendkívül élveztem az abszurd elemekkel tarkított előadást, ahol a nem mindennapi zenei aláfestést a színpadi építkezés hanghatásai biztosították.
Összművészet minden mennyiségben
Improvizáció, filmvetítés és egy családi koprodukció: minden, ami egy újabb tartalmas fesztiválnaphoz kell. A programsorozat végéhez közeledve az összművészeti előadások kerültek terítékre.
A Willany Leó Improvizációs Táncszínház Az önmagunkkal való sakkozás kockázata című produkciójával színesítette a mezőnyt. Adott hat táncos, Grecsó Zoltán alapkoncepciója és az improvizáció adta végtelen szabadság. Látszólag egyszerű a képlet. Vagy mégsem? A Willany Leó táncosai (Gaál Júlia, Horváth Máté, Keresztes Patrik, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia) egy kötetlen beszélgetés során a közönséget is beavatták az improvizatív táncszínházi előadások kulisszatitkaiba. Megtudhattuk, hogy az egyszeri és megismételhetetlen produkciók hihetetlen koncentrációt és csapatjátékot igényelnek a művészektől.
Az este folytatásaként Jancsó Miklósra, a fesztivál egykori zsűrielnökére emlékeztünk születésének 100. évfordulója alkalmából. Az 1974-es kultikussá vált filmje, a Szerelmem, Elektra megtekintése után elérkeztünk összművészeti kalandozásaink végállomásához az Expresszóba.
A Grecsó fivérek estje az irodalom, a zene és a tánc esszenciájával, illetve a végtelenül családias légkör megteremtésével hatott ránk. Grecsó Krisztián saját írásait olvasta fel, míg Grecsó Zoltán partnerével (Rácz Réka) ezekre a személyes történetekre reflektált a tánc nyelvén. Fodor Réka és Kertész Endre közreműködésének köszönhetően pedig a zenei aláfestés is összhangban volt a családi anekdoták hangulatával.
Az utolsó tánc
Végéhez ért a TÁNC XXIII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál. A mögöttünk álló eseménydús hét fináléja is sokak számára emlékezetes marad.
A ,,Családi nap” impozáns helyszíne a Veszprém Aréna volt, ahol a vidám hangulat megalapozásáról a Brass Cirkusz gondoskodott. Méhes Csaba pantomim művész és a Brass in the Five zenekar rézfúvósai (Monoki Attila, Simai László, Koppányi Béla, Soós Péter, Takács Tibor) páratlan humorérzékükkel megtornáztatták a nézők rekeszizmait. Szívmelengető volt látni a boldogságtól csillogó szemű gyerekeket, miközben figyelték a saját trükkjeit ügyetlenül leleplező bűvészt vagy éppen a gyáva állatidomárt.
A folytatásban a Duda Éva Társulat táncosai csaptak egy kis cirkuszi felfordulást. A Nemzeti Táncszínházzal közös Ramazuri című előadás kicsiket és nagyokat egyaránt lekötött, sőt mi több elvarázsolt. A játékos és légiesen könnyed koreográfia bámulatos akrobatikus elemekkel nyűgözte le a közönséget. Nem lehet szó nélkül elmenni Farkas Izsák és Szarvas Dávid élőzenei kísérete mellett sem, hiszen az ő muzikalitásuk is kellett a végtelen életörömet sugárzó összképhez.
A Hangvilla épületében a 2021-es mezőny utolsó versenyprodukcióját lehetett megtekinteni, amelynél az egyedi vetítéses megoldásoknak köszönhetően a vizualitás is nagy hangsúlyt kapott. Juhász Adél a koreográfiáját nagymamájáról nevezte el: így kapta az előadás a László Károlyné címet.
Az esti díjkiosztó utáni emelkedett hangulatot csak tovább fokozta a Frenák Pál Társulat InTimE című szenvedélyes és megrázó produkciója, amelyet a veszprémi közönség szűnni nem akaró tapsviharral jutalmazott, talán ezzel is búcsúzva az idei fesztiváltól.
Zámbó Brigitta
(2021. 08. 31. - 09. 05.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése